2008. szeptember 15.

E66 - igen, teszteltem

Mivel nem segíttek téma ötletekkel, ezért idemásolom az E66-ról írt tesztemet. Olvassátok.

Üzletre kész telefon

A Nokiánál és a többi gyártónál is piaci sikert jelent az a stratégia, hogy előre megmondják a vásárlónak, melyik készülék való neki: a betűjel nélküli számmal ellátott sorozatok az alapkészülékek szerelmeseinek, az N sorozat tagjai a multimédiás alkalmazások kedvelőinek, az E sorozat pedig a komoly üzletembereknek. Így ha az adott vásárló megtalálja a magának tetsző kategóriát, akkor kitart mellette.

Ezt a jól bevált stratégiát követte a Nokia, amikor az E sorozatot az E65-ös tagjával bővítette 2007 elején. Mert kiderült, a legtöbb ember nem az (az azért kicsit drága) kommunikátort vásárolta, hanem az E65-öst, ami ugyanúgy jelezte üzletemberi státuszát, de kevésbé volt riasztó a kevesebb műszaki tudással rendelkezők számára. Így 2008-ban a Nokia úgy döntött, itt az ideje egy számmal frissíteni ezt a sikersorozatot és kiadta az E66-ot. Ugyanolyan szétcsúsztatható készülékről van szó, mint az E65-ös esetében, ám a Nokia Luna prémium kategóriás telefonnál használt, kifinomult, acél csapágyas görgető mechanizmust építették be (ha nem az lenne, engem teljesen meggyőzött). Sajnos formailag nem sikerült hasonlóan szép telefont alkotni, a telefon két része nem illik egymáshoz, mintha két, egymással nem beszélő formatervező készítette el volna a két darabot. Ugyanúgy reméljük, hogy csupán a hozzánk elküldött tesztdarabon véglegesítették az iszonyúan csúnya, a készülék színvilágától teljesen eltérő pirosból készült be- és kikapcs gombot. Egyébként a használt anyagok viszont mind-mind arról árulkodnak, hogy felső kategóriás készülékről van szó: acélos hátlap, üveges hatású navigációs gombok, fém keret.
A navigációs és a programozható gombok alatt találhatók a hagyományos számgombok, oldalt pedig a hangosító gombok mellett csak két másik, vagyis nem őrjítettek meg a túl sok gomb használatával. 3,2 megapixeles a kamerája, semmi extrával, autofókusz illetve négyszeres digitális zoom a választék. Érdekes, hogy elődjétől eltekintve itt a kamera kicsit kidomborodik a hátlapból, egészen diszkréten. Operációs rendszere is követi az újításokat, S60 3.1 kiadás, E-Series Symbian Os 9.2-ről beszélhetünk ebben az esetben.
De térjünk a beltéri újdonságokra: alapból a képernyőn a kis ikonok sorában van egy módváltás nevű kis alkalmazás, ez lehetővé teszi, hogy egy gombnyomással az üzleti profilt egy otthoni, szabadidős telefon profilra cseréljük. A másik nyilvánvaló különbség, hogy elődjéhez képest egy jóval gyorsabb telefonról van szó, például SMS írás kezdeményezésekor az E66-on a gyakorlottabbak már meg is írták a pár betűs üzenetet, mire az E65-ös betölti az alkalmazást. Sokkal erősebb benne a wi-fi lapka is, olyan helyen ahol az E65 csak három vezeték nélküli internet kapcsolódási lehetőséget vélt felfedezni, az E66 egy hosszú listát kínált fel.
No, de az igazi újdonságot a beépített GPS jelenti. Offline üzemmódban, SIM kártya nélkül nem hajlandó működni, ám SIM kártyával, és ugyancsak offline üzemmódban tökéletes társ. A Nokia beépítette egy saját térképét, és egy részüket - a magyarországiakat úgy tűnik mind - már telepítette is a telefonra. Ugyanúgy megvannak azok az érdeklődésre számot tartható pontok, amit a Keresés menüpont alatt kategorizálva lehet keresni. Az adatbázis nyilvánvaló korlátot jelent, hiszen a legközelebbi posta nem Vácott, hanem helyben található, olyan 3-4 kilométernyire. További érdekesség, hogy a beépített mozgásérzékelőnek köszönhetően a képernyő automatikusan elfordul, ha a telefont is elfordítjuk - 96-97 százalékos pontossággal működik, vannak olyan képernyőablakok, melyeknek fektetett változata sajnos nincs.
Mindent összegezve: szebb külsőbe bugyolálhatták volna az E65-ös utódát, ám a belső okossága minden szépséghibát feledtet.

Névjegy:
Nokia E66
Méretek: 107,5 x 49,5 x 13,6 mm
Súly: 121 gramm
Képernyő: 240x320 pixel, QVGA
Hálózat: GSM 850/900/1800/1900
Adathálózat: WCDMA 900/210, HSDPA 3,6 Mbps, wi-fi
Akkumulátor: BL-4U 1000 mAh
Készenlététi/beszélgetési idő: GSM 264 óra / 7 óra 30 perc; WCDMA 336 óra / 3 óra 30 perc
Link: http://www.nokia.hu/A41178408
Kép: innen lehet letölteni http://www.nokia.com/A4630648?category=e66
Értékelés: 9


Arra a kérdésre, hogy lecserélném-e E66-ra az E65-öst, a válasz egyértelműen nem. A gyorsabb belsőt, operációs rendszert, processzort viszont szeretném :-D.