2007. július 30.

Ami hiányzik az s60-ból

Azért nincs minden funkció meg az s60-ban. Vegyük például a születésnapokat: ha a Palm Tungsten T5-ösbe beírom a névjegyeket, akkor az adatok között megadhatjuk a születésnapot is, illetve beállíthatjuk, hogy előtte X idővel emlékeztessen erre. Az E65-be is be lehet írni a születésnapot, de az emlékeztető nem állítható be.
A Névjegyzékben ki kell választani az adott nevet, majd a Szerkesztés üzemmódban, Opciók és Adatok hozzáadása menüpontot kell választani.



Itt kiválasztod a Születésnapot, majd megadod, ennyi. Nem állítható semmi egyéb.







Ami még hiányzik, de az aztán ennél még jobban is, az a lehetőség, hogy egy hétre előre beállítsam az ébresztőt. Ha ezt a telefont szeretném csergőórának használni, akkor minden egyes este be kellene állítani az újabb csörgést. Az óránál lehet az ébresztést beállítani, de csak ennyi. Az viszont tetszik, hogy megjelenik - igaz rövid időre - hogy az ébresztésig mennyi idő van hátra.









2007. július 26.

Skype-ot a telefonra

Mivel a Skype symbianra még nem fejlesztett ki klienst, ezért a neten kezdtem el kutakodni, hogy mivel is tudnám ezt helyettesíteni. Ezt egyébként a második vagy harmadik napon megtettem, ez volt az első szoftver, amit telepítettem a készülékre. A fring weboldalán elkérték a telefon típusát - akkor még csak az E61-es volt a választható készülékek között, de most már ott van az E65-ös is. Megadtam mobilszámomat is, errefel ők elküldtek egy SMS-ben egy linket, amire rákattintva letöltöttem az alkalmazást - a telefon ekkor már az otthoni wi-fin lógott. Sajnos nem emlékszem mekkora a fring, de belefért.



Amiután telepítettem, akkor derült ki számomra, hogy nemcsak a Skype-ot tudom rajta majd használni, hanem az MSN Messenger felhasználók is megjelennek. Használata igen egyszerű: bejelöljük, hogy mely szolgáltatásokat kívánjuk használni, megadjuk a felhasználónevet, jelszót, és be is lép.



Ebből látszik, hogy SIP szolgáltató is csatlakoztatható. A SIP szolgáltatóknál a következők közül lehet választani:



Ha az Other menüpontot választjuk, akkor a felhasználónév és jelszó mellett a proxy címet kell megadni. Én a Neophone felhasználók táborába tartozom, tőlünk nem sikerült kicsikarni ilyen beállítást, nyilván a proxy cím, ami érdekel:



Ha már beléptünk a programba, akkor így ömlesztve jelennek meg a felhasználók, nem igazán tudjuk, hogy ki Skype-os és ki MSN-es, de szerintem nem is fontos. Árokszállási kolléga éppen MSN-es:





Az alkalmazásból az Exit-tel kiléphetünk, de ha csak mondjuk egy telefonszámot akarunk csevegés közben megnézni, akkor a Hide lehetőséget válasszuk. Most már az MSN-es kontaktokat is fel lehet hívni, a kapcsolat jól működik. Ez nagyon egyszerű, amikor online van az adott kapcsolat, vagyis zöld, akkor a zöld tárcsázási gombot megnyomjuk a billentyűzeten és hívja is.



Bevallom, először csak úgy mertem hívni a nővéremet Amerikából - a konferencia helyszínén volt wi-fi - hogy a telefont offline módba helyeztem. Működött, beszéltünk is vagy tíz percet. Akinek SkypeOut-ja, az így is telefonálhat vagy a fringe-nél vásárol perceket, akkor ott. Ez az Options menüpontból érhető el. Ezt nem használtam.

Off: féltékeny laptopok

A Nokia viccesre veszi a figurát ott ahol tudja. A Nokia N95-öt ugye multimédiás számítógépnek tartja, és hát a kreatívok kitalálták, hogy ha annyira jó ez a számítógép, akkor a noteszgépek megirigyelik majd őket. Így jött létre a Jealouscomputers.com.



Az oldalon hosszasan ecsetelik, hogy az irigy számítógépek megtámadták a Nokia N95-ös tulajdonosokat, a fentihez hasonló nyomokat hagyva testükön. Videófelvételekkel támasztják állításaikat alá, telefont álcázó bögréket kínálnak megvásárlásra, túlélési csomagot kínálnak az embereknek. Szóval szerintem vicces. A legviccesebb az, amikor egy orvosnő elmagyarázza a telefon birtoklásával járó veszélyeket és a ketrecbe zárt laptopnak megmutatja az N95-öt. Alant. Ja az eredeti hírt itt találtam.

Freware for S60 3rd Edition

Tegnap este elkezdtem keresgélni egy olyan programot a telefonra, ami képernyőket ment le, hogy aztán azokat ide szépen fel tudjam tenni a weboldalra. A neten sok fizetős és kevés ingyenes program van, de ez az ingyenes program pont az, amit szeretnék.

Első körben a Mobiola Screen Capture nevű alkalmazást töltöttem le és telepítettem a telefonra. A program pénzbe kerül, a demo változat hét napig él, és egy alkalommal öt percig használható. A Mobiola szoftverének egyik felét a telefonra, másikat a számítógépre kell telepíteni. Nemcsak a képernyő képet menti le, hanem megjelenik a számítógépen az, amit a telefonon művelsz - ez mondjuk prezentációknál jól jöhet, bár az is elképzelhető, hogy van olyan kis drót, ami a kivetítőt egyenesen a telefonhoz kapcsolja. Ez a program túl sok volt nekem, így tovább kerestem és rábukkantam erre a blogra, ahol többnyire freeware s60 alkalmazások vannak felsorolva.

A Screenshot for Symbian OS nevű alkalmazást Anthony Prata nevű emberke fejlesztette unaloműzésképp, ingyenesen letölthető és kiválóan használható. A Nokia PC Suite-tal telepítettem a szoftvert. A programban beállítható, hogy az Edit és OK gomb megnyomásával lehet screenshotokat készíteni (Edit gomb az a ceruza jeles gomb a készülék jobboldalán), Edit és # vagy * gomb. Jpeg legjobb minőségtől a legrosszabbig, PNG, BMP és MBM formátumokban menti le a képet olyan néven, ami alapból screenshot-tal kezdődik, de ez megváltoztatható, oda ahova min mondjuk . telefonmemória vagy memóriakártya. Nekem nincs memóriakártyám, így telefonmemória maradt, legjobb minőségben jpeg-t mentek. A programot aktiválni kell, majd kilépünk onnan. Ha a kiválasztott billentyűkombinációt megnyomod, akkor kiírja, hogy Elmentve és a fájl neve. Ja magyar nyelvű az alkalmazás :-D - nyilván a telefon nyelvét veszi alapul, mikor telepítéskor automatikusan "eldönti" milyen nyelvű legyen.

Akkor itt vannak a legelső screen capture-ok. Magáról a Screenshot beállításairól nem tudtam képernyőket menteni :-D, ott nem működik.



2007. július 25.

AZ én Nokia E65-öm

2007 áprilisa óta nyüstölöm ezt a telefont. Azóta a készülék kétszer megjárta Amerikát, járt Kolozsváron, a Nokia székházavatón, vagyis nagyon sokat látott. Amire használom és kihasználom, az az, hogy az érdekes sajtóeseményekről hosszabb rövidebb videofelvételt készítek, ezeket felteszem a YouTube-ra és a hírekhez csatolom.

Továbbá Skype-on hívom ismerőseimet - na jó egyszer beszéltem a nővéremmel. Az nagyon jó érzés volt, hogy mobilon beszéltem húsz percet és egy fillérembe sem került - az akkumulátort azért lemerítette. Amerikában annyi történt, hogy mikor először voltam ott, akkor az 1900 Mhz-es hálózatra való csatlakozás kicsit kiütötte, lefagyott a telefon, újra kellett indítani. Az SMS-ek rosszul érkeztek, újra kellett indítani a telefont ahhoz, hogy el tudjam olvasni a beérkezett SMS-t. Egyébként minden más működött szuperül, össze is hoztam egy 5000 forint pluszt a számlára - ami nem is olyan sok a múltkori 30 ezer pluszhoz képest.

A telefon billentyűzetét a Sony Ericsson után nehezen szoktam meg, de végül összejött. Mivel többnyire Budapesten vagyok, a 3G hálózatot használja. Sokat fényképezek és videózok vele, ezért három-négynaponta tölteni kell. A képernyője könnyen beporosodik, így kirándulásra csak a dobozban lévő kis szütyőben viszem. A kisebb betűket is nehezen szoktam meg. Első két nap rengeteget állítottam rajta, de végül megérte. Arra még nem tudtam rávenni, hogy SIP accountot is használjon, de írtam már a Nokiának ez ügyben, remélem segítenek.

Kicsit offtopic: Új Nokia szlogen

Az IntoMobile blogon talált bejegyzés szerint a Nokia új szlogent talált ki, Be more Nokia lesz az új jelszó. A Nokia N 6110 Navigator kapcsán jött ki ez az új szlogen. A reklám szerintem naagyon jó, nézzétek meg:

2007. július 24.

Visszaérkezett

Még a múlt héten visszaérkezett a telefon a doktor bácsitól. Azt mondják, hogy egy biztosíték kiment, ezért nem töltötte a telefont. Bónuszként kitakarították a beporosodott képernyőt - házunknál a nagy építkezésben lett poros - így olyan, mintha tiszta lenne. Vagyis tiszta. Jönnek a bejegyzések.

2007. július 16.

Adatok

Amíg gyógyul a telefon, addig hadd jöjjenek a számok és adatok a telefonról. Ezeket nem én mértem, hanem a Nokia adja meg őket, a hivatalos weboldalon.

Hálózat
EGSM 850/900/1800/1900
WCDMA 2100
Integrált WLAN IEEE 802.11g és 802.11b


Méretek

Térfogat: 74 cm3
Tömeg: 115 g
Méretek: 105 x 49 x 15,5 mm


Kijelző
Aktív mátrixos, színes QVGA-kijelző (240 x 320 képpont)


Operációs rendszer
S60 3rd Edition, Symbian alapokon


Kamera: 2 megapixel


Memória
Belső memória: 50 MB
Micro SD-vel bővíthető, nincs ismert korlát


Hivatalos akkumulátor idők

GSM
Beszélgetési idő: 3-6 óra
Készenléti idő: 7-11 nap

WCDMA
Beszélgetési idő: 1,8-2,5 óra
Készenléti idő: 8-14 nap

VoIP
Beszélgetési idő: 2,2-3 óra
Készenléti idő: 4-5 nap

2007. július 13.

Nokia E65 hivatalos oldal

Nem mintha olyan nehéz lenne magtalálni a Nokia weboldalán, de itt van a Nokia E65 hivatalos oldala, itt pedig elérhetők a telefon műszaki paraméterei. A műszaki leírásban van egy kis bibi, az akkumulátor, ami az én telefonomban van nem BP-5F hanem BL-5F. 950 miliamperes, ha sokat fényképezek, akkor lemerül elég hamar.

2007. július 11.

Megvan a töltő. de

A Speedshopban vásároltam meg végül a töltőket. Vettem egy autós töltőt is, bár lehet elhamarkodott lépés volt ez részemről. Az eladó szerint a Speedshopban azért van csomagolás nélküli, ám gyári eredeti asztali Nokia töltő (valóban az), mert ha a gyárban túl sok készül, akkor a felesleget a hozzájuk hasonló kereskedések megveszik. Az ára fele annyi, mint a Nokia boltban és az eladó kedves is.

A telefon nem töltődik. Kipróbáltam a kollégám telefonján, és a töltő jó. Így tehát a telefonnal van valami baj. Írtam a Nokia PR ügynökségéhez, hátha tudjuk orvosolni a bajt.

Nem állt szándékomban ilyen piti töltős ügyekről írni a blogról, hanem komolyabb dolgokról, beállításokról meg hasonlókról, de amíg nem lehet tölteni a telefont, addig nincs más választásom. Jelentkezem az újdonságokkal.

2007. július 10.

A töltő

A töltő már nem töltött, elszakadt a szál benne. Tibi szétszerelte, előbb egy csavart kellett egy igen kis csavarhúzóval kicsavarni (bocsánat a szóismétlésért). A Sony Ericsson T610-eshez vásárolt készletből használtuk hozzá a csavarhúzót. A töltőnek két szála van, de csak az egyik mellett láttunk selyemszálat végigfuttatva, a másik mellől lespórolták. A töltőt kalapáccsal lehetett ezután szétverni - a csavar csak dísznek volt - a két műanyag részt összeragasztották. Azután Tibi forrasztgatott, de mintha kisült volna valami. Nem sikerült megjavítani.

A Speedshop.hu oldalon csak csomagolás nélküli töltő van, 2200 forintért. Felhívtam a Westendben lévő Nokia márkaboltot (a Nokia.hu-n megvan az összes bolt elérhetősége), ahol egy elég morcos és udvariatlan eladó mondta, hogy van E65-höz eredeti töltő, 4500 forintba kerül.

Töltővásárlás lesz holnap, még nem tudom melyik lehetőséget válasszam.

Képek a szétszedésről itt:
Nokia töltő

Nokia E65 tulajdonos

Nokia E65 tulajdonos vagyok már egy ideje. Érdekes egy telefon, van mit írni róla. Ezért úgy döntöttem, hogy most három hónapos használat után elkezdem lejegyezni, hogyan is működik ez a telefon. Máris egy panasszal kezdem: a töltőben a szál megszakadt, így vagy kedvesem, Tibi megjavítja vagy pedig újat kell venni. (A harmadik lehetőség, hogy visszatérjek régi Sony Ericsson T610-esemre csábító, mert nagyon szerettem azt a készüléket, de technológiai szempontól komoly visszalépés lenne.) A töltő nem túl sok, kétezer ötszáz körül van egy új. Azért ellenállóbra is megcsinálhatnák.

A Computerworld-on annó írtam egy kis tesztet az E65-ösről. Online változatban nem tettem fel, Simon Péter kollégám írása jelent meg, Nokia E65 - biztos siker címmel.
Az én írásom a Computerworld 22-es számában jelent meg, Szolid üzleti telefon lett írásom címe.