2007. november 16.

Naptár szinkronizáció Thunderbird-del: Google Calendar-on keresztül

Érdekes cím, nemde? Mindenkit figyelmeztetek, ez hosszú blogbejegyzés lesz.

Minden onnan kezdődött, hogy meguntam már lassan bepötyögni a telefonba a különböző találkozások meg miegymás időpontjait, így arra a következtetésre jutottam, hogy kellene egy olyan valami, amelynek segítségével a számítógépen csinálnám mindezt, majd szinkronizálnám a telefonnal. Megvizsgáltam a PC Suite-t, de az a Lotus meg Microsoft levelezőket támogatja - és gondolom a beépített naptárral is szinkronizálható. Innen támadt az ötlet, hogy akkor a Thunderbird-del kellene megoldani ezt. Végül is a levelező az a hely, ahová a sok meghívó beérkezik, amit sokat nézek naponta és állandóan is fut - várom a leveleket. Az is probléma volt, hogy különböző gépeket használok, összesen hármat - na jó ebből aktívan kettőt - így a gépeket is szinkronizálni kellene valahogy. Keresgéltem az interneten, de nem igazán találtam semmit, míg nem bukkantam rá erre a bejegyzésre. Köszönöm köszönöm! Ezt kibővítve oldottam meg minden problémámat.

Szóval adott a Thunderbird, kell hozzá két kiegészítő, Lightning és a Provider, a Google Calendar, vagyis gCal szolgáltatás, meg egy bizonyos korlátok között ingyenes online szolgáltatás, a GooSync. Kell hozzá fél óra, 40 perc.

A Thunderbirdhez először le kell tölteni a Lightning nevű Thunderbird kiterjesztést, ami a Thunderbirdbe egy naptár alkalmazást telepít. Nem szabad a letöltés linkre egyszerűen rákattintani, hanem a jobbklikk a gombra, és a Hivatkozás mentése már néven -t kell választani. Én nyilván a Windows-os változatot választottam.



Ha ez megvan, akkor a Thunderbirdben az Eszközök/Kiegészítők menüpontnál katt a Telepítés gombra, megkeressük a nemrég letöltött .xpi kiterjesztésű kiegészítőt, telepítés, majd a Thunderbird újraindul és íme megvan a naptár. Baloldalon lent jelenik meg az ikonja, a Levelezés ikon mellett.

Második lépés, hogy letöltjük a Provider for Google Calendar kiegészítőt: ennek az a szerepe, hogy a Thunderbird naptárbeállításait és a Google naptárbeállításait szinkronizálja. A letöltés, telepítés a fentihez hasonló.

Akkor most a Google naptárat kell a Lightning naptárhoz csatlakoztatni. Jelentkezzünk be a Google naptárba, ehhez gmail-es postafiók kell - ha nincs érdemes csinálni mindenképp. A Google Calendar főoldalán az e-mail cím melletti Beállítások-ra kattintsunk, majd a Naptárak fület válasszuk ki. A kép is segít.



Itt ki kell választani az a naptárat, amit szinkronizálni szeretnénk - nekem egy naptáram van. Itt jobbklik a naptár címe sornál az XML dobozkára, majd a Hivatkozás címének másolása lehetőséget válasszuk.



Vissza a Thunderbird-hez és a Lightning naptárhoz. A Lighning-ban egy új naptárat kell létrehoznunk, mégpedig a Fájl/Új/Naptár menüpontnál. Az új naptár létrehozása című ablakban válasszuk ki A hálózaton vagyis, hogy a naptárat a hálózaton használjuk, majd Tovább.



Az ezután felugró ablakon jelöljük ki, hogy Google Calendar-t szeretnénk használni, a naptár eléréséhez pedig CTRL-V-vel másoljuk be a weboldalról elmentett címet.



A következő ablakban az új naptárnak nevet kell adni, meg színt kell választani. Majd ezután megjelenik egy naptár belépési ablak, ahol a Google jelszót kéri majd. A jelszót ha megadjuk, akkor az így létrehozott naptár a Google szerveren tárolt naptárral egyformán friss lesz. A naptár kétirányból frissül, vagyis mindig a legutolsó változtatásokat tartja az aktuálisnak, nem menti rá a régebbi változatot. Most tehát van egy naptár, központi szerveren tárolt, így elérhető weben kereszttül például külföldről is, és frissíthető a levelezőből is.

Ha még nem fáradtatok el, akkor a telefonnal is kellene bíbelődni egy kicsit. A www.goosync.com weboldal szolgáltatására kell regisztrálni, a szokásos dolgokat kell megadni. A weboldal megteremti a kapcsolatot a Google naptár és telefon között. Miután aktiváltuk a felhasználói fiókunkat a My Google menüpontra vezet az első út, ahol meg kell adni a Google felhasználónevet és jelszót.



Az autentikáció után a My Device következik, vagyis ki kell választani, hogy milyen telefonunk van. Az E65 előnye, hogy egy SMS-ben küldött beállításokkal is konfigurálni lehet - ezt is teszi ez a szolgáltató, az ingyenes változat esetében csak három alkalommal - ha jól értelmeztem mindent.
Miután a telefont kiválasztottuk felajánlja az SMS-es konfiguráció lehetőségét - ehhez meg kell adni telefonszámunkat. Ha ezt nem szeretnénk manuálisan is be lehet állítani.



Manuális beállítás: egy GooSync.com sync profilt kell létrehozni (Menü/Csatlakozás/SyncML/Opciók/Új szinkronizálási profil) a következő beállításokkal:
Sync server URL: http://sync.goosync.com
Felhasználónév: GooSync felhasználónév
Jelszó: GooSync jelszó

Az SMS megérkezik a telefonra, akkor a beállításokat el kell menteni, és a SynML-nél megjelenik a GooSync.com beállítást. Ha elindítjuk a szinkronizációt wi-fin vagy 3G-n keresztül csatlakozhatunk a szerverhez, letölti az újdonságokat, feltölti az újdonságokat és megvan.









Leírni is hosszú volt, :-). Ha valami nem világos, kérdezzetek, válaszolok.

2008 novemberi update:
aspe kérdésére válaszolva ide felteszek egy kis screen-shot-ot, hogy lássa, a Goosync ingyenesen 30 napot előre és 77-et vissza tud szinkronizálni. Nem tudom milyen a fizetős változat, nem próbáltam ki.


14 megjegyzés:

Névtelen írta...

A Coogle Calendar nagy előnye, hogy egy személynek lehet teteszőleges számú naptára. Egy a munkára, egy a magánéletre pl. A munka lehet a munkatársakkal megosztott a család a családdal, te pedig egy felületen létod mind a kettőt. Kérdés, hogy a telefont lehet-e több Google Calendarral is szinkronizálni? Gondolom szerver->telefon irányban megy a dolog, de mi van a telefonon rögzített eseményekkel? Meg lehet-e adni, mondjuk a szinkronizáció során, hogy melyik Google naptárba menjen az új bejegyzés?

Vass Enikő írta...

Na ez a velős kérdés! (de tényleg, ha osztanék díjat a hozzászólásokra, akkor ez biztos díjazott lenne :-D)

De röviden a válasz, nem tudom, de megnézem, kipróbálom, hátha sikerül valamit kibogozni.

Vass Enikő írta...

És most már értem is a kérdésedet. Valóban a szerver-telefon irányban a szinkronizálással semmi gond, ám a telefon naptárában tárolt adatoknak kellene megmondani valahogy, hogy azokat melyik naptárba is küldje. Illetve az a gond, hogy ugye egy naptár van a telefonon és két naptár a szerveren... csak azzal, hogy az adatoknak azt mondjuk meg, hogy a szinkronizáció nyilvános vagy személyes legyen, nem jutunk előre.

Úgy hogy egyelőre nem tudom. Hátha kijön valami megoldással a Google - reménykedjünk.

Vass Enikő írta...

Ígérem ez lesz az utolsó válasz :-D
A Google a Blackberry naptárak szinkronizálását támogatja már alapból, itt a link is

http://www.google.com/intl/en_us/mobile/sync/

úgy hogy van remény, hogy Symbianra is elkészül valami hasonló.

Névtelen írta...

Köszönöm a választ. Reméljük mihamarabb lesz erre is megoldás. A ThunderBird egyébként tudja, új bejegyzés készítésekor kiválasztható, hogy melyik naptárba menjen.

Dézsi János írta...

Úgy látom, most már sajnos nem megy a több naptár szinkronizációja, csak előfizetéssel. :S Nincs esetleg más ingyenes szolgáltató, ami támogatja a több naptárat?

Vass Enikő írta...

Hali!

Hát az a baj, hogy nekem csak egy naptáram van - annyira nem vagyok elfoglalt emberke, hogy kettő legyen - így nem foglalkoztam a kérdéssel. de ígérem, nyitva tartom a szemem és ha valamit találok, nem marad titok.

Duka írta...

Szia! Szuper, amit összeállítottál. Köszi szépen. Azt szeretném megkérdezni, hogy eljutottam odáig, hogy a SyncML alatt megjelent a Goosync.com nincs szinkronizálva felirat, utána kéri a H.p. kiválasztást, de itt az irodában nincs wifi, a telefon a gépemre van kötve, ahol állandó internet kapcsolat van, de nem sikerül a szinkronizálás. Mit rontok el?

Vass Enikő írta...

Szia!
Sajnos az van - szerintem - hogy a telefonon keresztül tudod a számítógépet az internetre csatlakoztatni, de a számítógépen keresztül a telefont az internetre nem. Így tehát vagy kikeresel egy wi-fis helyet - egy vendéglőben, utcán stb. - csatlakozol és szinkronizálsz vagy pedig a mobilszolgáltatón keresztül csatlakozol a netre - már ha van internet csomagod - és így frissíted a naptárat.

Minden jót!!

Névtelen írta...

Egész jól sikerült minden.(E51 telefonon) Elsőre azt vettem észre, hogy csak egyetlen naptárral működik, mégpedig az alap naptárral. Gyakorlatilag megy minden úgy ahogy kell. Thunderbird - Google Calendar oda-vissza, telefon - Google Calendar oda-vissza. Egyetlen hibát találtam nekem a régi naptár bejegyzéseim (sem a tegnapi, sem pedig a múlt havi) nem jöttek le a telefonra.Pedig pont ez lett volna az elsődleges cél, hogy amit a Google-ba beírtam az rajta legyen a telefonom is.
Van esetleg valami ötleted? Mit tegyek, hogy működjön illetve, hogy le tudjam szedni telóra és ne kelljen be pötyögni a régieket!

Vass Enikő írta...

Szia!

Gondolom a Goosync ingyenes, nem fizetős változatát használod. Ennek az a hátránya, hogy a múltba visszefelé egy hetet szinkronizál. Tudod, valamit valamiért..... Remélem segítettem!

veniko

Névtelen írta...

Igen, segítettél! Köszönöm! Tapasztaltam! Igy is kiváló!

Névtelen írta...

Sziasztok!

Egy nagyon egyszerű megoldás, persze kábel/infra/blth kell hozzá:

A Windows-nak (Vista) van egy naptárja, amibe a Thb-ből exportált ics-t be lehet olvasni, amit így már simán tudtok szinkronizálni a telefonnal.

Kicsit macerás persze ez is, de talán kevésb körülményes mint amiket írtatok. (nyilván ez szubjektív, nekem nem macerás, maradjunk ennyiben...)

üdv, Zsolt

fecogee írta...

Szia,

google calendar csak egy naptárat tud szinkronizálni, mégpedig az alapértelmezetett. A goosync fizetős, de minek vele szenvedni, a google már támogatja a nokiát is (méghozzá az exchange activesync programmal, de a névjegyek szinkronizálását alapból kikapcsoltá :)).
Linkek:

http://www.google.com/support/mobile/bin/answer.py?hl=en&answer=147951

És ha outlook-kal is össze szeretné hozni valaki:

http://www.google.com/support/calendar/bin/answer.py?hl=en&answer=98563

Tehát ha mondjuk munkahelyen outlookba beírsz valamit, akkor:
a.) neten bekerül a naptárba (és ha hazaértél, otthoni outlook leszinkronizálja)
b.) telefonra is szinkronizálódik.

Természetesen telefonról is frissül a PC-re a dolog.

És természetesen mindez ingyen :).